Reggel ráleltem egy nagyon jó eXtreme Programming leírásra.
Az írás nemcsak hogy magyar nyelven, de tömören, egy oldalon foglalja össze az XP minden lényeges elemét. Sőt mitöbb, egyben - ugyanazon oldalon - tartalmazza jó néhány egyéb fejlesztési módszertan (SSADM, UML, RUP, MSF), illetve szoftver-életciklus modell bemutatását is, a minőségbiztosításról (ISO, CMMI) nem is beszélve.
A kötelező olvasmány címe: http://www.freeweb.hu/flextor/devmethod.html#XP
Az információk összegyűjtését Szűcs Géza követte el. Minden elismerésem! Köszönöm!
A tavalyi év során - ahogy egyre nagyobb projekteket kellett megvalósítanunk - eljött az ideje az évek során kialakult módszertanunk “ráncfelvarrásának”.
Annak idején próbáltam jól körüljárni a témát és mivel az utóbbi szűk tíz évben számos új lightweight, agilis módszertan jelent meg, első sorban azok tanulmányozásával foglalkoztam.
Leginkább Kent Beck, már a nevével is sok port kavart eXtreme Programming (XP) módszertana tetszett meg, mivel számos elemét már eleve használtuk - jó dolog az, amikor a saját ötleteink igazolást nyernek -, illetve jól illeszkedik az olyan a kis létszámú, innovatív fejlesztésekkel foglalkozó csapatokra, mint a miénk.
Bár sokan úgy vélik az XP csak akkor működhet, ha minden elvet pontosan követnek, erről megoszlanak a vélemények. Én úgy gondolom az XP módszertan olyan elvek és szabályok gyűjteménye, melyeket minden alkalmazó az igényeinek megfelelően testre szabva használhat fel, ügyelve arra, hogy a szabályok közül, az egymásra épülőket maradéktalanul betartsa.
Most - 1 év XP-re alapozott fejlesztéssel a hátunk mögött - szeretném megosztani a tapasztalatainkat.
‘Olvass’ tovább…
Szívesen vennél részt nagy rendszerek fejlesztésében egy ütőképes csapatban?
Te vagy a mi emberünk!
Új fejlesztőnknek csapatmunkában, módszertanunknak megfelelően kell fejlesztési feladatokat elvégeznie Symfony keretrendszerre alapozott projektjeinkben.
‘Olvass’ tovább…
Holnap jelenik meg a Google saját böngészője, a Chrome.
Készítettek hozzá egy látványos képregényt is, ami elmeséli mit is tud ez a csoda
http://blogoscoped.com/google-chrome
A kivonat:
- Webkit alapú (mint a Safari)
- Saját JS futtató környezettel, ami sokkal gyorsabb mint az eddigiek
- Minden fül (TAB) külön process, így ha bármelyik oldallal gond van, csak az adott fül pusztul el
- Sok millió oldalra tesztelték automatikus és egyéb tesztekkel - van rá erőforrásuk
- Open source benne minden, felhasználhatják mások is
- SmartBar -nak hívják a címsort, és a képregény szerint tényleg okos lesz - amit beírtunk arra rögtön keres és egy listában mutatja hogy mire mennyi találat van, illetve integrálja az ismert oldalak keresőjét a SmarBar -ba (pl. Wikipedia, Youtube, …)
- A gonoszkodó, vagy cseles oldalakat a google robotok nagyon gyorsan fekete listára teszik, így biztonságos is lesz
- A google gears bele lesz építve alapból, ezzel az a terve a G -nek, hogy fejlett webalkalmazásokat szabványosan lehessen írni, minden böngészővel kompatibilisen
Remélem lesz a Chrome -ból MAC -es, Win -es és Lin -es is
Webfejlesztőként - a webes technológiák fejlődési sebességét figyelembe véve - nem árt, ha időközönként megkérdezed magadtól, hogy még mindig a lehető legjobb eszközöket használod-e egy-egy probléma megoldására.
Eljött az ideje, hogy újra feltegyem magamnak a nagy kérdést…
‘Olvass’ tovább…